A Budapesti Rendőr-főkapitányág Facebook oldalán osztotta meg a rendkívüli esetet:
"Egy kétségbeesett idős nő utolsó segélykiáltása volt az a telefonhívás, ami július 17-én futott be a BRFK Tevékenység-irányítási Központjába. A hívást Kenéz Sándor r. törzszászlós fogadta, akivel elkeseredve közölte az asszony, hogy idős korára teljesen egymaga maradt, úgy érzi nincs értelme semminek, és véget akar vetni az életének, beleugrik a folyóba. A telefonálóról gyorsan kiderült, hogy nem a fővárosban lakik, de kollégánk hiába kérdezte, hogy merre van, a nő túl zaklatott volt ahhoz, hogy el tudja mondani, hol van. Az ügyeletes folyamatosan szóval tartotta a hölgyet, a beszélgetés közben próbálta az elmondottakból és a környező zajokból leszűkíteni, hogy hol találhatnák meg. Később, amikor kissé meg tudta nyugtatni, annyit sikerült tőle megtudnia, hogy villamossal utazott, de eltévedt és valahol az 1-es villamos vonalának közelében van. Végül sikerült rávennie a telefonálót, hogy szólítson le egy járókelőt és adja át neki a telefont. A hölgy meg is szólított egy férfit, aki elárulta kollégánknak, hogy a Közvágóhídnál vannak, és Kenéz Sándor kérésére pontos személyleírást is adott a kétségbeesett asszonyról. Az ügyeletes így már pontosan meg tudta adni a helyszínre irányított rendőröknek, hogy hol, és kit kell keresniük. A bajba jutott asszony keresésére több egység is elindult, amíg pedig odaértek, az ügyeletes tovább beszélgetett a hölggyel, aki elmondta, hogy sokat jelent neki, hogy valaki legalább meghallgatta őt. Az asszonyt percekkel később a rendőrök megtalálták, majd mentőt hívtak hozzá, akik a hölgyet kórházba vitték.
Kenéz Sándor r. törzszászlós 22 éves rendőri tapasztalattal a háta mögött szerencsére tudott segíteni a bajba jutott asszonynak. Kollégánk tíz éve mentőzik is, és mindig örül, ha sikerül segíteni egy nehéz helyzetbe került embernek."
Kép forrása: Budapesti Rendőr-főkapitányág Facebook oldala